Felültem a
motoromra... És abban a pillanatban, mikor már teljesen biztosan elhelyezkedtem
rajta, teljes sötétségbe borult előttem a világ. A távolban két fényszóró
villant, és hirtelen már előttem volt alig pár méterre. A motorom nem mozdult.
Fékcsikorgást hallottam. Felsikoltottam. Becsuktam a szemem és arra vágytam bár
vége lenne ennek az egésznek. Mikor kinyitottam a szemem a földön feküdtem, a
motorom pedig eldőlt (szerencsére most nem rám). Damian és Adam aggódva néztek
engem és míg az első felállította a járművemet a másik a kezét nyújtotta, hogy
felsegítsen. Hagytam, de miután felálltam, rögtön elkaptam a kezemet tőle.
Csapot-papot otthagyva rohantam be a házba, még mielőtt elkezdtek volna
záporozni a könnyeim. A szobámig húztam, de ott végérvényesen kitörtek belőlem.
Magamra zártam az ajtót és az ágyamra vetve magam a párnámba zokogtam.
Hallottam,
hogy a kilincs megmozdul, valaki be akart jönni, aztán látta, hogy zárva az
ajtó, úgyhogy kopogni kezdett.
- Kim,
kérlek, engedj be! - hallottam meg Adam hangját az ajtó túloldaláról. Ideges
volt. Nem válaszoltam. – Kérlek, mondj már valamit, mi történt?! - idegeskedett
egyre jobban.
- Adam menj
el! - kiabáltam ki sírva. - Egyedül szeretnék lenni!
- De Kim…
- Ad, kérlek…
- zokogtam.
- Rendben,
Joshhoz megyek és telefonon elérsz, ha valamit szeretnél… - sóhajtott fel. Már
a hangjából éreztem, hogy nem akar még egy vitát. Azt akartam, hogy hagyjon
békén, nem azt, hogy elmenjen itthonról. De biztos így értelmezte. Nem
haragudtam érte. Eltelt pár perc.
- Kim! –
hallottam meg ekkor Damian aggódó hangját. tehát ő még ott volt. – Adam elment.
– Ne mondd! Magamtól is rájöttem, már
csak az ajtó csukódásából!
- Hagyj
egyedül Dam, kérlek! – mondtam sírva.
- Nem
hagylak! – kötötte az ebet a karóhoz. – Engedj be, kérlek, vagy itt maradok az
ajtó mellett, amíg ki nem jössz. És csak remélni tudom, hogy egyszer te is
megéhezel, mert én már kezdek éhes lenni. – akaratlanul is elmosolyodtam egy
picit.
Mindig tudja,
mit kell mondania. Annak ellenére, hogy még mindig volt ellenérzésem a
társasággal kapcsolatban, némi gondolkozás után felkeltem és kinyitottam az
ajtót. Kisírt szemekkel néztem Damianra, aki zsebre tett kézzel állt az ajtó
előtt. Elálltam az útjából és hagytam, hogy bejöjjön. Leültem az ágyamra és
ismét kitört belőlem a sírás. A barátom az elvett az íróasztalomról egy
zsebkendőt, aztán leült mellém és a vállamat átkarolva magához húzott. A
mellkasára hajtottam a fejem és a pólójába zokogtam. Valahogy olyan megnyugtató
érzés volt. Éreztem az illatát, miközben ő folyamatosan a hátamat simogatta.
Egy ideig hagyta, hogy kisírjam magam, aztán mikor már kezdtem megnyugodni, az
államnál fogva felemelte a fejem és a szemembe nézett. Átnyújtotta a
zsebkendőt.
-
Akkor
most mondd el mi történt, az imént! – kérte lágyan, mire ismét könnyek szöktek
a szemembe, de ezeknek már gátat tudtam szabni.
-
Damian…
én… nekem nem megy! – na, ekkor megint kitört belőlem a sírás, minden
ellenkezésem ellenére.
-
Mi
nem megy? – kérdezte elkerekedett szemekkel.
-
A
motorozás… nem tudok… nem tudok motorozni… képtelen vagyok rá.
-
Ne
beszélj butaságokat. – simította meg a hátam. – Tudom, hogy ez minden vágyad és
azt is biztosra veszem, hogy nagyszerűen csinálod. Már abból, amit Adamtől
hallottam, vagy amit az általa mutatott képeken láttam. – O.o Adam rólam mesélt neki? És még képeket is mutatott? Egy megfelelő
alkalommal tuti kinyírom!!! -.-
-
Ez
nem ilyen egyszerű… én… én – alig bírtam kinyögni a szót, már a kiejtésétől is
irtóztam. – Damian… én… FÉLEK! – újból kitörtek belőlem a könnyek és a barátom
mellkasára hajtottam a fejem. Továbbra is a hátamat simogatva. – Félek a
legnagyobb álmomtól, hogy lehetek ilyen szerencsétlen.
Egy ideig
nem szólalt meg, csak vigasztalt. Nézett a távolba és úgy tűnt gondolkozik
valamin. Csak azt nem tudtam min.
-
Mit
csináljak, Damian? – szólaltam meg egy idő után. – Képtelen vagyok felülni a
motorra, mert félek attól, hogy megint balesetem lesz. Amint nyeregben vagyok
felvillannak előttem a baleset pillanatai és elvesztem az uralmamat a saját
testem felett. Egyszerűen a félelem irányít…
-
Nem
értem… - mondta halkan. – De hisz az én motoromon is ültél, nem is egyszer, ott
mégse féltél.
-
Ezen
én is elgondolkoztam. – bólintottam, miközben letöröltem a könnyeimet. – De ott
a te kezedben volt a kormány én pedig feltétlenül megbíztam… sőt még most is
megbízom benned. Akkor nem rajtam múltak az események. Viszont képtelen vagyok
ezentúl megbízni magamban…
-
Akkor
majd segítek. – nyomott egy puszit a homlokomra, én pedig lehunytam a
szemeimet.
Elaludnom is
sikerült, álomba siránkoztam magam. Hajnali négy volt, amikor felébredtem és az
ágyamban feküdtem, az ablakon bevilágított a hold, bevilágította az egész
szobát. Felkeltem és kibotorkáltam a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe és
elszörnyülködtem magam. Vörös, karikás szemek, szénaboglya haj, ugyanazok a
ruhák, mint előző nap, ráadásul elég gyűrten. Lementem a földszintre, a
konyhában világított a lámpa. Adam aludt az asztalra hajtva a fejét, Damian
pedig egy széken ülve a sarokban. Elég sokáig ébren lehettek. Felmentem a
szobámba és összeszedve néhány cuccot, átvonultam a fürdőbe. Letusoltam. Nagyon
jól esett a kellemes hűvös víz, ahogy hullott rám a zuhanyrózsából. Megmostam a
hajamat is, aztán kilépve a zuhany alól rendesen be is szárítottam.
Felvettem
valami hangulatomhoz illő cuccot, ami jelen esetben szürke csőfarmerből,
fekete-fehér csíkos topból, fekete mellényből és sötét kiegészítőkből állt. A
hajamat hátrafogtam egy fekete, flitterekkel díszített hajpánttal, a lábamra
pedig fekete magas szárú tornacipőt vettem. Feltettem egy natúr sminket,
leginkább azért, hogy elfedjem az előző nap maradványait.
Nagyjából
egy órát időztem a fürdőben, mire végeztem és elégedett voltam a kinézetemmel.
Viszont a hangulatommal továbbra is hadilábon álltam. Egyre csak ott peregtek a
fejemben az előző nap eseményei. Minden. Kezdve a motorommal történt
incidensről, egyenesen odáig, hogy Damian megígéri, hogy segít mindezt
kiküszöbölni. Lementem a konyhába, hogy készítsek reggelit magamnak és a
fiúknak. de a konyha bejáratánál megtorpantam. Mi lesz velem? Mit fogok tenni? Ezek és ehhez hasonló kérdések
rohamozták meg az agyamat. A hátamat a
falnak vetettem és nekitámaszkodva lecsúsztam a tövéig. Felhúztam a térdeimet
és át kulcsoltam a karjaimmal. Fejemet a térdemre hajtottam és elgondolkoztam…
Mi az hogy erőltetett?? Nagyon jó lett. Mint mindig. Imádom! *.* ♥
VálaszTörlés